A nappal fehér, az éjszaka - mivel nincs fény - fekete. Az esti szürke átmenet a nappal fehérsége és az éjszaka feketesége között. A fehér, a fekete és a szürke nem kelt színérzetet, mégis megvan a helyük a színek között, csak éppen semleges színnek hívjuk őket, hogy megkülömböztessük a tarka színektől, amiket kifejezetten színesnek érzünk.

          Az összes szín közül a pirosat, a sárgának, a kéknek és a zöldnek még a legősibb kultúrákban is saját neve volt, ezért ezeket a színeket ősszíneknek is szokták nevezni.

          A színkör a vörösből megy át violába, és majdnem az összes színt öleli át. Képzeld el, ahogy összeragasztod a szivárvány két végét, ott a vörös és az ibolya keveredik, és bíbor lesz, Ez a színkör egyszerűen. A színkört sok, meghatározott hullámhosszúságú fény alkotja. A rövidebb hullámhosszúságúakat hideg, a hosszabbakat meleg színeknek nevezzük.

                                                                     Egyszerűsített színkör

          A színkörben csak tiszta színek vannak.

          A színek megjelenését módosítja a tárgyak sima, érdes, vagy szemcsés felszíne. A különböző anyagok már önmagukban is más-más hangulatot keltenek. A fafélék változatosak, melegek. Meleg hatású a cserép, a tégla is, de a kő már hideg. A fémek simák, fényesek.

A szín kifejező szerepe

          A színeknek állandó kapcsolatuk lehet különböző formákkal, tulajdonságokkal, foglamakkal. Sok színasszociációt készen kapunk, öröklünk (Carl Gustav Jung: archetípusok), mint az emberi tapasztalat közös megfirmázása. Ezek a színasszociációk főleg úgy keletkeznek, hogy különböző jelenségeket, eseményeket ugyananak a színnek a közelében észlelünk, ezért a szín lassan összekapcsolódik vele (égszínkék, fűzöld, tűzvörös, falfehér, koromfekete).

          A nagy kultúrák összefoglalták a koraik színasszociációt, és szimbólumrendszerekké bővítették. Az egyes színértékekhez kapcsolódó jelentések az adott korban általánosan elfogadottak, sőt, kötelezőek voltak. A színek alapján sokmindent meg lehet tudni egy kultúra gondolkodásmódjáról. Egyes színszimbólumok valószínűleg egyidősek az emberiséggel.

          Sok országban kutatócsoportok vizsgálják a színek élettani hatását. Így már rájöttek, hogy a piros például emeli a vérnyomást, a kék csökkenti a fájdalomérzetet és a zöld nyugtat. A szobák színe is befolyásolja, hogyan érzi magát a benn lévő illteő, az iskoláknál például célszerű nem élénkszínűre festeni a termeket, mert azoknál nem lehet tanulni.

Oldalmenü
Szavazás
Miről szeretnétek olvasni?
Színek
Művészek
Híres szobrok/festmények
Legendák,történetek
Népművészet (Csak azt ne! - a szerk.)